Aki a fotózással vagy videózással foglakozik, az újból és újból meg kell hallja a barátok állandóan ismételt kérdését: „Milyen kamerát vegyek?”

A kérdésre adott válasz persze lehet ezerféle. Egy állandó motívum viszont szinte mindig felismerhető az így indult párbeszédekben. A tanácsot adó többnyire jobbat ajánl, mint amit a tanácsot kérő elképzelt magának. Ezzel még nem is volna gond, hiszen egy amatőr sokkal kevesebbet vár szolgáltatásban és minőségben, mint amit egy profi. Van azonban egy visszatérő mondat, amivel az emberek hárítani szokták a jobb minőségű gép felé terelést. Egy olyan mondat, amit soha nem tudtam elfogadni.

 „Csak családi használatra kell!”

Mit is jelent ez? Számomra a családi emlékvagyon egyfajta leértékelését. Pedig nem tudhatjuk, hogy egy-egy felvétel, tűnjön bármennyire jelentéktelennek is, mit jelent majd számunkra, vagy gyermekeink, unokáink számára.

Hogyan kapcsolódik az emlék jelentősége és a felvétel minősége?

A kapcsolatnak van egy nagyon egyszerű megközelítése. A múlt felidézésében használt tartalom mennyisége és minősége segíthet mélyebbre hatolni emlékeinkben. A családi fotóalbumunk ma is teli van apró, igazolványkép méretű fotókkal. (Nem tudom, mi vitte rá apósomat, hogy a megőrzésnek ezt a formáját válassza, hiszen anno Ő maga is lelkes amatőr fotós volt.) Amikor első alkalommal találkoztam ezekkel a képekkel, kicsit értetlenül nézegettem őket. Kedvesem persze megpróbálta elmondani, hogy az egyik képen apósom régi barátja és sporttársa áll, aki ezen a képen még fiatal, és jóképű. Nos, bevallom őszintén, hogy az apró képen fel sem ismertem a család régi barátját. A fiatalságát meg még annyira sem. (a jóképűsége pedig legkevésbbé sem érdekelt :)) Tovább haladva, hasonló bajban voltam több családtag felismerésével kapcsolatban is. Ezek az apró képek, egyszerűen nem működtek. Alatta voltak a szükséges információszintnek.

Teljesen más a helyzet a klasszikus 10x15-ös papírképekkel. Többnyire jól látható rajtuk a képen szereplők kora, hangulata, és még sok más fontos dolog. Csak a nagyobb családi eseményekre jellemző „egy képen van mindenki” típusú beállításoknál kell azon totózni, hogy ki-kicsoda. Azt hiszem, hogy hosszú ideig ez volt a legelterjedtebb képméret, így gyakorlati használhatóságára nem is térnék ki bővebben. A harmadik példa egy picit messzebbre visz, mint amennyire az itt most szükséges volna. Két éve veszítettük el családunk egy fontos tagját. A hátrahagyott papírképek között pedig jó néhány meglepetés várt. A megőrzött fotók többségükben nagy, közel A4-es, néha nagyobb méretűek is voltak.  Közülük sok megvolt a saját, otthoni albumokban is, de ott  kisebb méretben. Tehát a képek tartalma nem volt teljesen ismeretlen. Amikor a nagy papírokat kézbe vettük, Anyukám hosszasan nézegette mindet, és rengeteg apró részletet talált rajtuk. Elkezdetett emlékezni rég elfeledettnek hitt dolgokra. Megrázó, de fontos élmény volt. Egyértelművé vált, hogy ezeket a nagy képeket a lehető legjobb állapotban kell a továbbiakban is megőrizni, nem csak szépségük miatt.

Mi lenne ebben az üzenet? Ne spóroljunk az emlékeinken!