|
A 7-es szám ereje
Véget ért az elmúlt évek egyik legsikeresebb gerilla marketing hadjárata. Az immáron a Hoya cégcsoporton belül működő Pentax megmutatta, hogy vannak még célja és tud újat mutatni. A K7 hivatalos bejelentését megelőző kiszivárogtatási hadjáratban számos érdekes dolog megjelent, ám egy kijelentés mindet felülmúló figyelmet kapott. Többen és többször is leírták, hogy a K7 nem csupán követni fogja a konkurens gyártókat, hanem egyenesen követni valót ad azoknak. Most itt van az új gép és végre eldönthetjük, hogy lenyűgözöttek vagy csalódottak legyünk!
 Az első, amit láthatunk az a kis méret. A magnéziumötvözet vázas K7 a legkisebb ebben a géposztályban. A szerkezetet 77 ponton szigetelték a mérnökök, hogy ellenálljon szinte minden megpróbáltatásnak amivel egy fotós találkozhat. A belsőben az új zárszerkezet már 1/8000 záridőre is képes, élettartama pedig 100000 ciklus, ami ebben a géposztályban jó átlagosnak nevezhető. A kereső közel 100%-os képet ad 92%os nagyítás mellett. A kézi élességállítást egy új mattüveg segíti.
Javult a sorozat sebessége is, ami immár 5,2 képet rögzít másodpercenként. Az érzékelő tisztán tartását egy piezoelektromos rendszer biztosítja az aluláteresztő szűrő rezegtetésével. Ez ma a legelterjedtebb és leghatékonyabb megoldás. Mindemellett megmaradtak a K20D-ben már megismert portalanító és szennyeződésre figylmezető rendszerek is.
 A gép CMOS érzékelője, bár éppen akkora felbontású mint az elődé, a hírek szerint új fejlesztésű és mindenképpen új a 4 csatornás kiolvasás is. Az érzékenység a ma már elvárható ISO 100 és 6400 között állítható. A képek feldolgozásáért az új Prime II processzor felel, ami természetesen az elődnél gyorsabb és jobb munkát végez.
A K-7-es modell további újdonsága a 77 mezős fénymérés. A helyes expozíciós érték beállításához azonban a gép a fénymérő adatain kívül még felhasználja távolság és helyzet adatokat is.
Természetesen nem maradt el a képstabilizátor továbbfejlesztése sem, így az új gép a már megszokott 2,5-4 értéknyi kompenzálás mellet számos új szolgáltatást is kínál. Ilyen különlegesség például az érzékelő forgatása, ami képes a gépváz dőlését kompenzálni. Vagyis a váz enyhe jobbra vagy balra dőlését akár automatikusan kis korrigáltathatjuk a géppel!
Jelen van a gépben az aktuális elvárásoknak megfelelő módon az élőkép és arcérzékelés szolgáltatása is. Ezen a ponton is bedobott egy kis újítást a Pentax, hiszen a K7 képes élőkép mellett, felső állásban rögzített tükörrel is exponálni. Ezzel egyrészt csendesebbé téve a működést, másrészt gyorsítani a gép reakcióidejét.
 Az élőképes élességállítás mellett frissült a hagyományos AF is. A rendszer alapja továbbra is a SAFOX VIII, pontosabban, annak új „+” jelölésű verziója. Az emögött álló szoftver azonban nagy változásokon esett át, így az többek között már figyelembe veszi a megvilágítás típusát is. Az új gép ezek mellett már különálló segédfénnyel is rendelkezik, ami csökkenti a beépített vaku terheltségét.
Az egyre divatosabb filmfelvétel terén is igen komolyat alkotott a Japán márka. Bár a legnagyobb felbontás csupán 1536x1024, vagyis nem FullHD, és a tömörítés is az egyszerűbb Mjpeg formátumban történik. A 30 kép/másodperc azonban már megvillant némi előnyt a mezőny hasonló árú tagjaival szemben. Az igazi nagy dobás mégis a 40Mbps feletti bitráta, és a folyamatos AF illetve a felvétel közbeni szabad blendeállítás lehetősége. Ez utóbbi még a jelenlegi „bajnok” Canon 5D MkII-ből is hiányzik!
  A K-7 LCD-je felzárkózik a versenytársakhoz és immáron 920000 képpont, vagy 640x480-as felbontású. Új akkumulátor is került a gépbe, ami már 980 képet ígér egy feltöltéssel. Ha többet szeretnénk, akkor az új BG-D4 markolat segítségével egy további LiIon, vagy 6db AA méretű akkut esetleg elemet is használhatunk.
Nem maradt el a képstílusok és a gépen belüli képfeldolgozás tovább bonyolítása sem. Természetesen új képbeállítások és képarányok sora vár minket a menüben.
Az aprónak tűnő extrák sorában említésre méltó a három fotóból, a gépben előállítható HDR kép, a dinamikai tartományt optimalizáló funkció, a digitális libella és az automatikus geometriai illetve színhiba javítás.
A már önmagában is erős kihívónak tűnő K-7 további támogatást is kap a vásárlókért folytatott versenyben, méghozzá két jól ismert optika továbbfejlesztett változatának képében. Ezek az új objektívek az alap 18-55, és a tele 50-200. A kisebbik optika már a K20D megjelenésének idején átesett egy kis optikai fejlesztésen, ami a szolgáltatásaiban már eddig is verhetetlennek tűnő szerkezetet tovább finomította. Most ez, és a szintén olcsó, ám meglepően nagy tudású 50-200 is átesett egy jókora mechanikai frissítésen. Ennek eredményeképp mind a két optika el lett látva időjárási viszontagságok ellen egy sor szigetelő gyűrűvel.
Persze, mint minden hasonló DSLR gépnél, a K-7 esetében is folytatódhatna a főbb jellemzők felsorolása, oldalakon át is. Ezt a azonban inkább hagyjuk meg a kép tesztjére!
Végül szeretném őszinte elismerésemet kifejezni a Pentax mérnöki csapatának, amiért ismét ravasz apróságokkal és ígéretes minőséggel tűzdelték tele az új gépet! Nagyon gratulálok a Hoya-nak amiért a márka fenntartásához szükséges befektetések mellett egy ügyes gerillakampánnyal is előálltak! Végül pedig nem mulaszthatom el a Pentax rajongóinak elismerését sem, hiszen az ő figyelmük és szorgalmuk volt az a motor ami az új termék mögötti majd egy hónapos bevezetőkampányt végig vitte!
    
   
 
|